Egy hét alatt két, korszerű módszerrel végzett tudományos vizsgálat jelezte, hogy a légszennyezettség sokkal nagyobb közegészségügyi veszélyt jelent, mint azt korábban hitték: a szennyezett levegő az idős emberek szellemi képességének romlásától az agyi katasztrófákon át az infarktus megjelenéséig szinte minden kóros jelenségben szerepet játszik.
Gregory Wellenius és munkatársai egy bostoni kórházába 1999 és 2008 között heveny szélütés miatt fölvett 1705 beteg kórtörténetét elemezték. Arra voltak kíváncsiak, volt-e valamilyen összefüggés a rosszullét időpontja és a légszennyezettség mértéke között. A levegőben lebegő szennyező részecskék számát folyamatosan mérték.
Amint arról az MTI cikke beszámol: a statisztikai elemzés azt mutatta, hogy az agyi katasztrófa kockázata a légszennyezettség maximális mértékét követő 12-14 óra múlva lett a legnagyobb. A város levegője egyébként az egész vizsgálat alatt nem volt rosszabb, mint az amerikai Környezetvédelmi Hatóság által megengedett általános szint.
A tanulmányt az Archives of Internal Medicine című szaklap közölte és fontossága miatt neves szakértők véleményét is megkérdezték az eredményekkel kapcsolatban. Robert D. Brook és Sangay Rajagopalan szerint az Egészségügyi Világszervezetnek és az illetékes amerikai hatóságnak egyaránt mérlegelni kellene a légszennyezettség megengedett határának leszállítását.
A folyóiratnak ugyanebben a számában jelent meg a Jennifer Weuve vezette munkacsoport cikke is. Az amerikai ápolónők vizsgálati eredményeinek összegyűjtése és tudományos értékelése évtizedek óta folyik: a kutatók ebből a hatalmas adatcsoportból emelték ki és vették szemügyre a csaknem húszezer, ma már 70-81 esztendős nő eredményeit.
Mind a durvább szemcséjű, 2,5-10 mikrométer átmérőjű, mind a 2,5 mikrométernél is apróbb, levegőt szennyező anyagok hatását vizsgálták. Megállapították, hogy mind a nagyobb méretű, mind a kisebb nagyságú szennyező anyagoknak éveken keresztül történő belégzése mérhetően fokozta az idős nők emlékezőképességének és gondolkodási sebességének a romlását.
Kapcsolódó cikkek:
5 ezren haltak meg idejekorán a légszennyezettség miatt
Mindenféle füst megviseli a tüdőt
Mi okozza a tüdőrákot?
A tüdőrák tünetei
Perelhetik a light cigaretták gyártóit
A light cigi is erős méreg
Egyre fiatalabban a tüdőrákosok, több a nőbeteg