Nem egy nagy hórukk, hanem sok apró lépés mentheti meg a mai nehéz finanszírozási helyzetben az egészségügyet – fogalmazott Dózsa Csaba, a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság (META) elnöke az IME, az egészségügyi vezetők szaklapjának nemrégiben rendezett konferenciáján, ahol azt mutatta be, miként lehet kiváltani a drágább CT/MRI-vizsgálatokat a kontrasztanyagos UH-vizsgálatokkal (KAUH) a gócos és foltos májelváltozások esetében.
Az új vizsgálati eljárást az ultrahang kontrasztanyagok második generációjának megjelenése tette lehetővé s így kiválthatók a drágább, ráadásul a beteg számára sugárterheléssel járó CT- és MRI-vizsgálatok. A műveletet radiológus szakorvos, vagy UH-jártasságú szakorvos végezheti, de mindenképpen ajánlott az első tíz vizsgálatot gyakorlott centrumban elvégezni – s természetesen szükséges hozzá a kontrasztanyagos módozat az UH-készüléken, sorolta Dózsa Csaba a feltételeket.
Amint arról a Weborvos cikke beszámolt, ha jól begyakorolják az eljárást, akkor a CT/MRI legalább a kívánatos hetven százalékban kiváltható, ugyanis ekkor mutatkozik meg valóban költséghatékonysága. A modell szerint száz betegnél 800 ezer forint/év, ötezer betegnél húszmillió forint/év, a teljes érintett betegkörre, vagyis 47 ezer betegre vetítve az elméleti megtakarítás közel kétszázmillió forint. A KAUH átlagköltsége egy betegre vetítve húszezer forint lenne, míg a jelenlegi vizsgálati módszerekkel ez 40 ezer forint.
A META elnöke szerint a költségminimalizáló miatt a biztosítónak érdemes lesz költséghatékonysági vizsgálatot végeznie, amelynek során nem ártana figyelembe venni a betegek sugárterhelését, a betegelégedettséget és egyéb klinikai paramétereket is. Mint hozzátette, a NICE-nál (National Institute for Health and Clinical Excellence – körülbelül: Egészségfejlesztési és Klinikai Kiválóság Nemzeti Intézete) már folyamatban van egy ilyen diagnosztikai lehetőséget elemző vizsgálat.
A jelenleg Európában és hazánkban is irányadó szakmai iránymutatás szerint a kontrasztanyagos ultrahang (KAUH) vizsgálatok indikációinak egyike a gócos májbetegségek differenciál-diagnosztikája. Dr. Járay Ákos, a PTE Radiológiai Klinikájának szakorvosa úgy véli, a máj indikációval végzett CT/MRI-vizsgálatok 70 százalékos helyettesíthetősége nyugati tanulmányokban megjelent adat, hazánkban ez feltehetően jóval alacsonyabb értéket fog mutatni, mivel jelenleg kb. évi 5.000-10.000 tervezett vizsgálati szám (kb. 0,5-1%) szerepel a költséghatékonysági elemzésről szóló anyagokban. Remélhetőleg az évek során a vele szerzett tapasztalatok, eredmények lehetővé teszik majd azt, hogy diagnosztikai értékének megfelelő helyre kerülhessen.
Fontos részletezni álláspontja szerint, hogy milyen esetben jelenti alternatíváját ez a vizsgálóeljárás a máj CT/MRI-vizsgálatoknak, mert a KAUH például az esetek többségében a malignitás kizárására helyettesítheti azokat, vagy egyes esetekben a CT-vizsgálat szenzitivitását a gócok számát és főként karakterizálását illetően meg is haladja. Ugyanakkor nem megfelelő választás a kontrasztanyagos ultrahang vizsgálat olyan esetben, amikor az onkológus nemcsak a májgócok miatt, hanem az egyéb szervi manifesztációk, nyirokcsomó érintettség miatt is kéri a beteg kontroll CT/MRI-vizsgálatát, vagy UH-vizsgálattal nem hozhatók látótérbe a gócok. Daganatos májbetegségek számos esetében azonban az onkológiai kezelés hatásának értékelésére az akár 2-3 havonta szükséges kontroll CT-vizsgálatok egy részének kiváltásával jelentősen csökkenthető a beteget érő sugártehelés és javítható a költséghatékonyság.
A vizsgálati technika használata kellő tapasztalatot igényel, ezért fontos hogy mind technikailag, mind szakmailag felkészült intézményekben történjenek a vizsgálatok. Így megfelelően képzett radiológusok jelentős költségmegtakarítással járó diagnosztikai módszert tudnak alkalmazni. A gócos májléziók KAUH-vizsgálata esetén az Európában legelismertebb angliai NICE tanulmány eredményei szerint 1000 betegre vonatkoztatva kb. 140 000 euró megtakarítás érhető el a finanszírozó számára.
Fontos hangsúlyozni Járay doktor szerint, hogy a költséghatékonyság és a beteg sugárterhelésének csökkentése mellett más előnnyel is rendelkezik ez a módszer, melyek közül az egyik legfontosabb, hogy például vesebetegség és beszűkült vesefunkció esetében a CT-ben alkalmazott intravénás kontrasztanyagok vesekárosító hatása elkerülhető a KAUH-vizsgálattal.
Kapcsolódó cikkek:
Milyen sors vár valakire, ha májrákos?
Májrák: minden utcában élnek veszélyeztetett emberek!
Májrák gyógyítása: mire van ma lehetõség?
Májáttét: sebészi, onkológiai, radiológiai kezelés
Képalkotó vizsgálatok: UH, RTG, CT, MR, PET…