Az 1940-es években fedezték fel azokat a gyógyszerkészítményeket, amelyeket azóta is alkalmaznak a rosszindulatú daganatos betegségek kezelésében. Az 1950-1970-es években további sejt-toxikus szereket fedeztek fel, és nyilvánvalóvá vált, hogy a kemoterápia képes bizonyos hematológiai, vérképzőrendszeri betegségeket meggyógyítani.

Az úgynevezett platina vegyületek bevezetése nagy áttörést jelentett, mert az jelentősen megnövelte az áttétes hererákok gyógyulási arányát – ez egy korábban kezelhetetlen szolid (solidus = szilárd, nem üreges, tömör) tumor volt. Ezek az eredmények alátámasztották azt, hogy a kemoterápia potenciálisan gyógyítja a rákot, és ez alapján ésszerűvé vált a kemoterápia bevezetése a műtéttel és a sugárkezeléssel kombináltan annak érdekében, hogy csökkentsék a betegség kiújulásának kockázatát.

Először 1974-ben az osteosarcomák (csontrákok) esetében igazolták a műtét utáni (adjuváns) kemoterápiás kezelés potenciális értékét. A kemoterápiát ezt követően egyre több daganatos betegségben alkalmazták, mert az műtéttel és/vagy sugárkezeléssel kombináltan javította a gyógyulási arányt a betegség korai stádiumaiban, s az úgynevezett palliatív kezelés a betegség késői, metasztatikus, azaz áttéteket adó stádiumában is mérsékelte a tüneteket és javította az életminőséget.

A daganatos betegségek kezelésében az optimális eredmények eléréséhez multidiszciplináris, azaz több tudományágat felölelő munkacsoportok közreműködése vált szükségessé.

Nem elég gyógyítani, enyhíteni kell a panaszokat is

A daganatos betegek élettartamának növekedésével egyre nagyobb igény volt a rákbetegség vagy annak terápiája által okozott panaszok kezelésére, a szupportív ellátásra, azaz olyan gyógyszerek kifejlesztésére, amelyek javítják az életminőséget és mérséklik a kemoterápiás kezelések mellékhatásait. Ez eredményezte a hatékony hányáscsillapítók kifejlesztését, a vérszegénység mérséklésére alkalmas gyógyszerek felfedezését. Fontos a széles-spektrumú antibiotikumok bevezetése is. Mindennek eredményeként a betegek egyre kevesebb időt töltöttek a kórházban, s kezelésük egyre inkább ambuláns kezeléssé vált az 1980-as években.

Az 1980-as évekig az onkológiai gyógyszerek fejlesztése elsősorban az akadémiai intézetekben zajlott, például Amerikában a Nemzeti Rákintézetben (National Cancer Institute, NCI). Az elmúlt évtizedben a gyógyszerfejlesztésben drámai változások zajlottak: a biológiai kutatások egyre inkább lehetővé tették specifikusabb célpontok (targetek) meghatározását, és az ezekre a helyekre ható daganatgátló készítmények fejlesztését.

Az onkológiai területen nőtt a gyógyszeripari beruházások mértéke, s a közintézmények helyett inkább az ipar területén koncentrálódik a gyógyszerfejlesztés. Napjainkban az Amerikai Egyesült Államokban működő biotechnológiai cégek fele a rákkutatásra fókuszál. Egy nemrég végzett áttekintés szerint körülbelül 400 készítményt tesztelnek klinikai gyógyszervizsgálatokban.

Több mint hetven éve kezelik a daganatos betegségeket gyógyszerekkel, kemoterápiás készítményekkel. Egyre több tumoros megbetegedésre találnak kezelési lehetőséget, s a terápiák is egyre hatékonyabbak, kíméletesebbek. Jelenleg is világszerte egyszerre több száz készítményt vizsgálnak, hogy általuk gyógyulást, de legalábbis hosszabb és jobb életminőségben megélt életet biztosíthassanak a betegeknek. Minderről a svéd Karolinska Intézet állított össze áttekintést, amely Magyarországon a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság (MKOT) gondozásában jelent meg.

Egyénre szabott terápiák: a gyógyítás alapja a diagnózis

A radiológiai diagnosztika fontos szerepet játszik az onkológiában, mind a betegségek diagnózisának felállításában, mind az alkalmazott kezelések hatékonyságának értékelésében.

Az 1980-as, majd az 1990-es években a CT (computer tomográfia) és az MR (mágneses rezonancia) vizsgálatok bevezetése jelentősen javította a diagnosztikus pontosságot és az alkalmazott kezelések értékelését. Az orvosok jobban tudták követni, hogy a terápiák mennyiben vezettek a daganat visszafejlődéséhez (regresszió), illetve mikor jött el az a pont, amikor adott módszerrel már nem tudták tovább kordában tartani a tumort (progresszió).

Az utóbbi időben vezették be a PET (pozitron emissziós tomográfia) vizsgálatot, amely CT-vel kombinálva (PET-CT) sokkal érzékenyebb az élő és élettelen daganat szövet megkülönböztetésében, mint a korábban alkalmazott módszerek.

A molekuláris medicina is fejlődött, köztük a gén és fehérje profil technikák, amelyek nemcsak a sejt és daganatbiológia jobb megértését eredményezik, hanem az egyes daganat formák pontosabb megismerését is lehetővé teszik. A becslések alapján a genomunk 30 ezer génből áll: a különböző daganatokat vizsgálva lehetővé vált annak meghatározása, mely gének felelősek a daganat-specifikus jellemzőkért.

Bizonyos esetekben lehetővé vált annak jóslása, hogy egy bizonyos daganat hogyan reagál majd egy adott kezelésre. A farmakogenomika a rákkutatás és a gyógyszerfejlesztés fontos területévé vált. Belátható időn belül elérhetőek lesznek azok az érzékenységi tesztek, amelyekkel a daganatból vett szövetminták vizsgálatának révén meghatározható, hogy egyes tumorok hogyan reagálnak bizonyos gyógyszerekre. Ennek eredményeként egyénre szabottabb kezeléseket lehet alkalmazni: javulhat a kezelések eredményessége és kimenetele.

Előtérbe kerülnek a célzott kezelések

A molekuláris medicina fejlődése lehetővé tette a ráksejtek létrejöttének jobb megértését, a DNS javítási mechanizmusok károsodását és a szerzett gyógyszer rezisztencia kialakulásának alaposabb megismerését.

Egyes emberek genetikailag hajlamosabbak arra, hogy rák alakuljon ki náluk, mivel az úgynevezett tumor szupresszor génjeik, amelyek a daganatok kialakulását gátolják, módosulnak.

A XX. században végzett intenzív kutatások eredményeként az onkológiai kutatás a XXI. században új szakaszba lépett. A korábban alkalmazott erősen sejt-toxikus anyagok egyre inkább átadják a helyüket a sokkal inkább betegség-specifikus készítményeknek.

Ma már a klinikai gyakorlat része az, hogy egyes daganatokban befolyásolni tudják a sejtciklust és az a sejthalált (apoptózis), be tudnak avatkozni a daganatokra ható hormonok termelésébe, a növekedési faktorok és sejtingerületek működésébe (EGFR gátlás), a tumorok érképződésébe (angiogenezis), s léteznek biológiai terápiák is, amelyek specifikus antitestek létrehozása révén hatnak bizonyos daganatokra.

A nemrég bevezetett új daganatgátló gyógyszerek csoportjába tartozó készítményeket azért nevezik gyakran célzott terápiáknak, mivel ezek a készítmények az onkológiai gyógyszerfejlesztésben lezajló fontos váltást jelzik: nem minden sejtre, hanem azokra a speciális molekulákra hatnak, amelyek fontos szerepet játszanak a daganatok fejlődésében és progressziójában.