A sejtburjánzás egyetlen, genetikailag megváltozott testi sejt osztódásai révén alakul ki. Életműködéséhez nélkülözhetetlen az oxigén, melyet a szöveteknél a velük teljes összhangban növekvő, differenciálódó, és az őket kellő sűrűséggel behálózó hajszálérrendszer biztosít. A daganatszövet kezdeti fejlődését azonban nem kíséri saját kapillárisrendszer kialakulása, ezért a néhány mm átmérőt elért kezdemény fejlődése leáll. Csak akkor növekedhet tovább, ha valamely sejtje képessé válik arra, hogy az oxigénhiányra válaszképpen a kapillárisfejlődést (angiogenezist) beindítani képes faktor(ok)at kezdjen termelni. Ez az angiogenikus átkapcsolás a daganatok rosszindulatúvá válásának, korlátlan növekedésének egyik alapfeltétele. Ezért vált az érképződés gátlása ma a rákellenes kutatás egyik legfontosabb irányává. Bontakoznak már az angiogenezis serkentésének felhasználási lehetőségei is a sejt-, szövet- és szervpótlást igénylő gyógyítási eljárásokban.
A sejtek növekedéséhez, osztódásához nélkülözhetetlen a gázcsere: az oxigén felvétele és a szén-dioxid leadása. Ahhoz ugyanis, hogy a sejt központi energiatároló anyaga, az adenozin-trifoszfát (ATP) termelődjön, sejtlégzés szükséges. Ez érvényes az egyébként gyakran átrendeződött anyagcseréjű daganatsejtekre is. A rosszindulatú daganatok mikroszkópos vizsgálatai alapján régóta ismert, hogy e kóros szöveteket a legtöbb esetben hajszálérhálózat (kapillárisrendszer) járja át, eredetét azonban csak sajátos kísérleti rendszerekben lehetett felderíteni. Olyanokban, ahol szinte a daganatfejlődés (tumorprogresszió) kiindulópontjától, vagyis az első rosszindulatúan elváltozott sejt megjelenésétől kezdve követni lehet a belőle kialakuló rákos szövet növekedésének történéseit.
Az első ilyen kísérleti rendszer félig-meddig véletlenül jött létre egy amerikai kutató, Judah Folkman laboratóriumában 1962-ben. Folkmanék éppen a szervátültetéseket megalapozó biológiai kutatásokat végeztek állatokból elkülönített szerveken, melyeket az érrendszerükön keresztül áramoltatott különböző összetételű folyadékokkal igyekeztek életben tartani a szervezeten kívül. Felvetődött a kérdés: lehetséges-e növekedés az ilyen izolált és átáramoltatott szervben? Ennek eldöntésére egérmelanóma (rosszindulatú pigmentsejttumor) sejteket juttattak izolált kutyapajzsmirigy keringésébe. A sejtek a szervben megtelepedtek, a daganatfejlődés megindult, de kisvártatva, amint az apró daganatok elérték az 1-2 milliméteres átmérőt, növekedésük leállt. A szövettani vizsgálatok azt mutatták, hogy a kisméretű tumor érhálózata nem alakult ki.
Hasonló eredmények születtek olyan más kísérleti rendszerekben is, ahol a beültetett daganat érmentes szövetben, például a nyúl látószervének elülső szemcsarnokában fejlődött. Az eredményekből két fontos következtetést vontak le. Egyrészt azt, hogy érképződés (angiogenezis, görögül: angeion=ér, vérér) nélkül a daganatnövekedés gátolt lehet, másrészt, hogy a növekedés egy határ után angiogenezis-függő. Ezt követően a Folkman-laboratórium úttörő munkát végzett a kapillárisnövekedés sajátosságainak megismerésében.
Forrás: Rácz Gábor – Természetvilága.hu
