Füstvadászatot tartottak a tisztiorvosok

Akcióellenőrzés keretében is vizsgálták a Nemdohányzók Védelméről Szóló Törvény előírásainak betartását a megyei, fővárosi kormányhivatalok népegészségügyi szakigazgatási szervei novemberben az Országos Tisztifőorvosi Hivatal felkérésére. Az országosan összehangolt vizsgálatok során egy hét alatt közel 4 ezer egységet kerestek fel és közel negyedmillió forintos bírságot szabtak ki a közegészségügyi felügyelők.

A hűvösebb időjárás beköszöntével a szabadtéri vendéglátóhelyek, teraszok fokozatosan bezártak, így többfelé megszűntek azok a helyek is, ahol a Nemdohányzók Védelméről Szóló Törvény (Nvt.) előírásainak betartása mellett is rá lehetett gyújtani. Többek között ez indokolta, hogy 2012. november 19. és 25. között országos ellenőrzési akciót rendelt el az Országos Tisztifőorvosi Hivatal. A kifogásolási arány 0,62 százalékos volt, ami azt jelenti, hogy a közegészségügyi felügyelők ezer ellenőrzésre vetítve átlagosan 6 esetben találtak szabálytalanságot az akció egy hete alatt. Általános tapasztalatként elmondható, hogy a vizsgálatok során az állampolgárok továbbra is együttműködőek a hatósággal, a dohányzást érintő korlátozásokat betartják.

A legtöbb gondot a közterületeken tapasztalták munkatársaink. Nem csak a tiltott helyen dohányzók okoztak problémát, hanem a rengeteg eldobált csikk is. A helyzet megoldása érdekében több megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv is jelezte, hogy felvette a kapcsolatot az érintett intézmények üzemeltetőivel, a helyi önkormányzatokkal. Emellett ismételten felhívják a dohányzók figyelmét, hogy a cigarettavéget az arra kijelölt gyűjtőedénybe helyezzék!

Visszatérő probléma, hogy a dohányzást tiltó feliratokat nem, vagy nem megfelelően helyezik el. Több vendéglátó egység üzemeltetője számolt be arról, hogy többször előfordul: a dohányzók az egyértelmű jelzések, felszólítások ellenére sem tartják meg az 5 méteres távolságot a bejárattól. Az ilyen ügyekről – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jegyzőkönyvet, feljegyzést készítenek, amit az ellenőrzés során be tudnak mutatni a közegészségügyi felügyelőknek. Ebben az esetben az üzemeltetőt nem, csak a szabálysértést elkövetőt büntetik meg.

2012. április és november hónapok között több mint 36 ezer ellenőrzést végeztek munkatársaink az országban, a kiszabott bírságok várható összege megközelíti a 10 millió forintot. Az ÁNTSZ tapasztalatai azt mutatják, hogy a tulajdonosok, üzemeltetők és az állampolgárok is megértették a nemdohányzók védelméről szóló szabályozás fontosságát és alapvetően jogkövető magatartást tanúsítanak. Az elmúlt időszakban több olyan történet is eljutott a hivatalhoz, amelyekben állampolgárok arról számoltak be: éppen a szabályok változása késztette őket arra, hogy abbahagyják a dohányzást. Van olyan iskola, ahol a dohányzással kapcsolatos szigorítások bevezetése óta a dohányzó pedagógusok aránya 50 százalékról 10 százalékra csökkent.

A dohányzás a legjelentősebb megelőzhető halálok a fejlett országokban, így Magyarországon is. Hazánkban a lakosság 29%-a dohányzik, a nők és a férfiak napi átlag cigarettafogyasztása az unió átlaga feletti. A tüdőrákban elhunytak számát tekintve Magyarország világelső, ennek a betegségnek a 90 százaléka a dohányzás számlájára írandó. A passzív dohányzás jelentős népegészségügyi és gazdasági terhet jelent, amelynek csökkentése a dohányzás visszaszorításának fontos területe. Ezt a célt szolgálja a Nemdohányzók Védelméről Szóló Törvény 2012 januárjától életbe lépett módosítása.

Kapcsolódó cikkek:
Miért nem érdeklik a dohányosokat a tragédiák?
Tüdőrák: 95 százalékban a dohányzás a felelős
Legyen rosszabb a dohányfüst!
Növeli a gyerekek rákos kockázatát, ha apjuk dohányzik
Mindenféle füst megviseli a tüdőt

 

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top