Figyelemfelkeltő kampány és kiállítás a mellrák megelőzéséért

Kiállítással és aukcióval egybekötött kampánnyal folytatódik egy kozmetikai cég mellrák ellenes kampánysorozata decemberben.

A korábban a fővárosi Andrássy út mentén felállított, rózsaszín próbababákkal elindított figyelemfelhívó akció folytatásaként fiatal művészek által megálmodott alkotásokat mutatnak be. A korábbi, nyári akció eredményeképp a kampányidőszakot követő hetekben 8%-kal több mammográfiás vizsgálatot regisztráltak a vizsgált szűrőállomásokon. Az új kampány célja ennek az értéknek a további növelése.
A műalkotásokká változtatott babákból 2011. december 13-21. között kiállítást rendeznek, majd a Teszvesz.hu internetes aukciós portálon árverezik el az alkotásokat. Az aukcióból származó teljes bevételt a Magyar Rákellenes Ligának ajánlja fel a programot szervező vállalkozás.

A kiállításmegnyitó helyszíne és időpontja:
Budapest, Aréna Pláza szórakoztató lounge részében (I. emelet, a Saturn üzlet előtt)
2011. december 13. 10 óra

Kapcsolódó cikkek:
Szépségkirálynő-választáson is fókuszban a mellrák

Új, nagy értékű beruházás az emlőrák szűrésére Szegeden
Egyszer nanotechnológia is segítheti az emlőrák korai felismerését
Az emlőrák célzott biológiai kezelései
Az Európai Bizottság támogatja az áttétes emlőrák célzott kezelését
Mellrák
A HER2-pozitív emlőrák és célzott kezelése
Célzott biológiai terápiák a rákgyógyításban
Emlőrák: mielőbb felfedezni, hamar műteni

Top