A tumorok tápanyagellátásának gátlásával fejti ki hatását az Év Gyógyszere Díjjal elismert onkológiai terápia, hogy ezzel késleltessék az állapotromlást és hosszabb ideig jobb életminőséget biztosítsanak a rákbetegeknek. A Magyar Kísérletes és Klinikai Farmakológiai Társaság által odaítélt elismerés budapesti díjátadóján elhangzott: tovább folynak a kutatások, hogy kiderüljön, az eddig engedélyezett alkalmazásokon túl más rákbetegségek kezelésében is hatékony lehet-e a terápia.
A kóros érfejlődésre Leonardo da Vinci már a középkorban felfigyelt: boncolási tapasztalatai nyomán tett utalásokat erre – kezdett tudománytörténeti áttekintésbe Pintér Tamás, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház onkológusa Budapesten az Év Gyógyszere díjátadáson, majd huszadik századi példákat is említett: a harmincas évek végén egy nyúlfülbe ültetett tumor növekedésén figyelték meg, hogy a daganat miként módosítja az eredeti érhálózatot.
A folyamat befolyásolását célzó tudományos kutatások intenzívebben a hetvenes évek elején indultak el Judah Folkman amerikai kutató hipotézisére alapozva, aki megállapította: a daganatok miután elérik a 2-3 milliméteres nagyságot már nem képesek passzív diffúzió útján növekedni, ezért a tumorok a szövetükben fellépő oxigénhiány hatására olyan érképző faktorokat kezdenek termelni, amelyek révén a tápanyagellátást biztosító új ereket lesznek képesek kialakítani.
Pintér Tamás kitért rá: maga az érfejlődés (angiogenezis) egészséges felnőtteknél is folyamatos, annak éppúgy szerepe van a menstruációs ciklusban, a terhesség alatt a méhlepény kifejlődésében vagy egy sérülés utáni sebgyógyulásban. A baj az, hogy a jelenség elősegíti a patológiás folyamatok kiteljesedését is.
Évtizedek teltek el addig, amíg az orvostudomány képessé vált arra, hogy a kóros érfejlődés-gátlást biztonságosan manipulálni tudja. A díjjal elismert terápia révén egyrészt elpusztulnak a daganat által kifejlesztett erek, a megmaradó érhálózat normalizálása révén pedig a kemoterápiás készítmények is nagyobb eséllyel lehetnek hatékonyak: a kombinált hatás által megállhat a tumor növekedése, illetve csökkenhet is a tömege.
Nincs univerzális rákgyógyszer
Mivel nem létezik univerzális rákterápia, az érfejlődés gátlása sem alkalmazható mindenkinél: a terápiát a világszerte folyó klinikai kutatások eredményeit értékelve kezdetben egyes vastagbélrákos és végbélrákos betegeknél vetették be, ott a kezelés mára az onkológiai rutin része. Immár egyes áttétes emlőrákok és előrehaladott vesedaganatok előfordulása esetén is alkalmazható a terápia, amelyet legutóbb az előrehaladott kissejtes tüdőrák kezelésében is engedélyeztek. Utóbbi betegségeknél nem automatikusan adható a készítmény, egy méltányossági eljárás során a kórtörténet áttekintését követően az Országos Egészségbiztosítási Pénztár szakmai bizottsága dönt a finanszírozásról.
Miként az egyes betegségek természete nagyon különbözik egymástól, úgy a terápia hatékonysága is változó. Kérdéses, hogy kinél bizonyul hatásosnak, illetve mennyivel növeli meg a betegség rosszabbodásáig (progressziójáig) eltelő időt, valamint a teljes túlélést – a bélrákok, emlőrák és veserák esetében ez hosszabb időszak, a tüdőráknál rövidebb.
– Minden biológiai terápia nagy kérdése: a célba vett tumor reagálni fog-e a terápiára vagy nem? – fogalmazott Kerpel-Fronius Sándor, a Semmelweis Egyetem Farmakológiai és Farmakoterápiás Tanszékének professzora.
Úgy folytatta: az alapkutatásoktól legalább 10-15 évnek kell eltelnie addig, amíg egy új vegyületet a klinikai praxisban biztonsággal lehet alkalmazni. Nincs módszer, amivel előre meg lehetne mondani, hogy mely tumornál lesz hatásos egy terápia, s melyiknél nem, nincs biztos faktor, amire számítani lehetne: ami elméleti alapon jól kombinálható és preklinikai koncepcióként helytállónak tűnik, azt sok esetben a klinikai gyakorlat nem igazolja vissza. Ráadásul a terápiára kezdetben érzékeny tumor is válhat időközben ellenállóvá (rezisztensé), amikortól a kezelés már nem hatásos.
Citotoxikus és citosztatikus kezelések
Kerpel-Fronius Sándor előadásában kitért rá: alapvetően meg kell különböztetni egymástól a citotoxikus és a citosztatikus terápiákat, noha azokat rendszerint egymással kombinálva alkalmazzák, hogy ezáltal kiegészítsék, felerősítsék az általuk külön-külön elérhető hatást.
A citotoxikus (sejtekre mérgező hatású) kezelések alapvető célja a gyors sejthalál révén a minél gyorsabb tumorcsökkenés (regresszió) elérése. Az egészséges sejtekre gyakorolt káros hatásai miatt ezen kemoterápiáknak erősebbek a mellékhatásai.
A citosztatikus (sejtosztódást gátló) terápiák elsősorban nem a tumorsejtek elpusztítására törekednek, hanem a jelátviteli rendszerük blokkolásával azok szaporodását igyekeznek gátolni, ami által a gazdaszervezet és a tumor között egy tartós, hosszú ideig fenntartható együttélés jöhet létre. Ebbe a körbe a tartozik az érfejlődés-gátlás is.
A rákos folyamat sok ponton támadható, ám éppen az élettani folyamatok ezen bonyolultsága nehezítheti meg a gyógyító célú beavatkozások sikerét, mivel az egyik tényező befolyásolása kihathat egy másikra is. Az onkológusoknak mérlegelniük kell azt, hogy kinél várható eredmény és kinél valószínűsíthető túlzott kockázat.
Kerpel-Fronius Sándor megjegyezte: a kemoterápia mellett alkalmazott érfejlődést gátló kezelésnek ugyan önmagában rendszerint nincsenek olyan súlyos mellékhatásai mint magának a kemoterápiának, ám a rövid távon enyhe, de hosszabb távon összeadódó mellékhatásokat még nem tudták részleteiben feltérképezni – ennek tanulmányozása azáltal válik lehetővé, ahogyan a kezelésben részesülők egyre hosszabb ideig élnek.
Forrás: Rákgyógyítás.hu
