Márciusban is számos tematikus program várja a daganatos betegeket, hogy több információhoz jussanak a betegségről, illetve egy támogató közösség részeként könnyebb legyen szembenézni a mindennapok kihívásaival. A foglalkozások lélekerősítő találkozások, amelyek nemcsak…
Az életet ünneplik karácsony előtt
Ugyan a daganatos betegség hozta össze a sorstársakat, mégsem a betegség, hanem az élet kerül fókuszba a fővárosi Tűzmadár Ház karácsonyi összejövetelén.
Közös adventi találkozók Szolnok megyében
Sok betegközösség szervez adventi találkozót: Jász-Nagykun-Szolnok megyében például Szolnokon és Mezőtúron is lesz ünnepi rendezvény.
Szekszárdon találkoznak a daganatos betegek
A daganatos betegségek elleni küzdelem aktuális nemzetközi és hazai kérdéseiről is szó lesz, majd egy pilóta külföldi élménybeszámolóját hallgathatják meg az érdeklődők Szekszárdon december 1-jén 16 óra 30 perctől.
Szeptembertől aktív segítség a daganatos betegeknek
Egyéni és csoportos foglalkozásokra, tréningekre, társas összejövetelekre, tanfolyamokra egyaránt várják a daganatos betegeket szeptembertől a fővárosi Tűzmadár Házban. Valamennyi pszichológiai, dietetikai vagy gyógytornával összefüggő segítségnyújtás, tréning ingyenes és attól függetlenül elérhető a…