A felmérésbe bevont 125 felnőtt résztvevő kérdőívet töltött ki, mely a fájdalom miatti szorongásra és az elfogadás mértékére kérdezett rá, emellett alkalmas volt a családi és baráti kapcsolatok, illetve a tanulás és a munka terén bekövetkezett változásokkal kapcsolatos értékek azonosítására, továbbá annak felmérésére, hogy a beteg mennyit foglalkozik fájdalmával (ennek megítélésében a skála egyik végén a “majdnem mindig”, míg a másik végén a “szinte soha” szerepelt).

Az eredmények egyértelműen azt jelzik, hogy szorongás meglétekor a betegek hevesebbnek élik meg fájdalmukat, és ilyen esetekben az idült fájdalom nagyobb mértékű lelki distresszt okoz. A szorongás bizonyult a legfontosabb tényezőnek annak előrejelzésében, hogy a későbbiekben milyen valószínűséggel jelentkezik depresszió, vagy szorul a beteg orvosi segítségre.

A megküzdési stratégiák elemzésekor kiderült, hogy ezek képesek ugyan csökkenteni azokat a nem kívánt hatásokat, melyeket a szorongás gyakorol a mindennapi tevékenység ellátásához szükséges funkciókra, de nem alkalmasak annak teljes semlegesítésére. Végső következtetésük szerint a megküzdési stratégiák a kognitív-viselkedésterápiás módszerekkel ötvözve mérsékelhetik a szorongás ilyen irányú ártalmait, és ezáltal javítják az idült fájdalommal élő betegek életminőségét.