– Korábban az orvos az esetek többségében el sem mondta a betegnek, hogy daganatos… Azt a szót is nehezen ejtjük ki, hogy „rák”.
– A korábbi helyzet nagy feszültséget eredményezhetett a beteg környezetében. Ha erről nem lehetett beszélni, egy olyan titok keletkezett, ami falakat emelt a beteg és családtagjai közé! Jelenleg a beteget az ő érzelmi és mentális állapotát, teherbírását, igényeit figyelembe véve kell informálni. A páciensek a beszélgetések során tapasztalhatják, hogy igenis lehet beszélni a rákról. Apránként meglelhetik a számukra megfelelő arányt: kivel, mikor, hol, hogyan. Jó, ha a beteg tud beszélni a betegségéről, de képes képviselni azt a kívánságát is, ha bizonyos személyekkel, bizonyos helyzetekben mégsem.

– A kezelőorvos mennyire foglalkozik a páciensek lelkével?
– Magyarországon sok tehetséges, tapasztalt, elismert onkológus dolgozik, akik mindent megtesznek a betegek gyógyulásáért. Ennek ellenére a betegek sokszor elmondják, hogy nem kapnak minden kérdésükre kielégítő választ. Ez részben érthető, hiszen tudjuk, hogy az egészségügyi személyzet mennyire túlterhelt, milyen sok a beteg és milyen kevés idő áll rendelkezésre… Így az orvos-beteg találkozások alkalmával gyakran csak a kezelésekkel kapcsolatos információk hangzanak el, és ki sem derül, hogy a betegnek még kérdése lett volna. Sok esetben azért sem, mert a páciensek a betegséghez kapcsolódónak gondolják a lelki tüneteiket is, és úgy tekintenek azokra, mint amin úgysem lehet változtatni – pedig lehet!

– Tudna példát említeni ezekre a problémákra?
– Előfordulhat például, hogy lehangolt, reggel nehezebben lát hozzá a mindennapi teendőknek, fáradékony, gyakran elsírja magát, ha eszébe jut a betegsége, nehezen alszik el, vagy túl hamar felébred. Érdemes ezeket megemlíteni a kezelőorvosnak: vagy maga is tud segíteni, vagy ajánl valakit, aki pszichés támogatást nyújthat. Fontos tudni, hogy minden onkológiai osztályon dolgozik olyan szakember, aki a lelki gondozásért felelős. Az ő segítségét térítésmentesen lehet igénybe venni! A magánszektorban is dolgoznak onkopszichológusok. Előfordul, hogy valaki idegenkedik attól, hogy a szükséges kezeléseken túl is bejárjon az onkológiai osztályra, ezért inkább az állami intézmények keretein kívül keres pszichés megoldást pszichés panaszaira.

– Mi a pszichoszociális gondozás lényege?
– Az ezen a területen dolgozó szakembereknek nem közvetlenül a daganatos betegség befolyásolása a feladata, hanem minél alaposabban megismerni a pácienst, és önismeretének fokozásával abban segíteni őt, hogy mozgósíthassa, a gyógyulás szolgálatába állíthassa a saját erejét.  Munkájukhoz tartozik a hozzátartozók pszichés támogatása is. A páciensek körülbelül egynegyede igényel érzelmi támogatást, pszichoszociális gondozást. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy ettől még nem számítanak pszichiátriai betegnek, nem szorulnak hosszú távú pszichés kezelésre! Hosszabb lélegzetű, feltáró jellegű terápiára is van mód, de többnyire rövid pszichoterápiás kezelés – esetleg gyógyszeres terápiával kiegészítve – elegendő. Nemcsak egyéni, hanem csoportos foglalkozásokra is van lehetőség. A közösség sok erőt adhat. A betegek megoszthatják egymással a problémáikat, a nehézségeiket, az érzéseiket. Hasonló tapasztalataik révén segíthetik egymást a betegséggel való megküzdésben. Informálódhatnak, praktikus tanácsokat kaphatnak, megélhetik, hogy ők maguk is tudnak segíteni a sorstársaknak.

– Milyen körülmények között zajlanak a terápiás beszélgetések?
– Ezek a beszélgetések szakmai szabályok által meghatározott keretek között történnek, komoly figyelmet, koncentrációt, felkészülést igényelnek. Egyre több intézetben kialakítják a terápiás beszélgetés nyugodt, meghitt légkörének biztosításához szükséges önálló helyiségeket. A pszichés támogatás lehetősége a betegek és családtagjaik rendelkezésére áll. Fontos, hogy tudjanak róla, és merjék igénybe venni, ha úgy érzik, segítségre van szükségük!

A teljes interjú az Egészségtükör oldalán olvasható.