Az új évben is számos sorstársközösségi program igyekszik segíteni a betegséggel való megküzdésben. Önálló csoportokat szerveznek az egyes daganattípusokban érintett sorstársaknak: az agydaganatos, emlőrákos, melanómás, veserákos betegek hasonló cipőben járó sorstársaikkal cserélhetnek tapasztalatokat. A januári programok sorában ezúttal is szerepel a fakanál klub rendezvénye és a fiatalok találkozója, s misét tartanak az emlőbetegekért is.
A rendezvényekkel kapcsolatban a liga munkatársai telefonon és e-mailben állnak az érdeklődők rendelkezésére. A programokon való részvétel mindenki számára ingyenes.
Mise az emlőbetegekért – Szent Agáta mise
Időpont: január 26. (szombat) 16 óra 30 perc Helyszín: Budai Ciszterci Szent Imre Plébániatemplom (Budapest, XI. ker., Villányi út 25., a Feneketlen tónál)
Fakanál klub
Időpont: január 30. (szerda) 15 óra Helyszín: Nyitott Műhely (Budapest, XII. ker., Ráth György utca 4.) Bejelentkezés szükséges: Bajor Bea, 321-7445, 06-20-337-4637, rakasz@rakliga.hu
Fiatalok klubja
Időpont: január 31. (csütörtök) 16 óra 30 perc Helyszín: OOI – Tükörterem (1123 Budapest, Ráth György u. 7-9.)
Dr. Haraszti László előadása: Szexuális élet a kezelések után
Jelentkezés: Strommer Szilvia, 06-20-565-5589, lelkisegely@rakliga.hu
Kapcsolódó cikkek:
Milyen élete van a rák túlélőinek?
Rákpszichológia: nemcsak a test, a lélek is sajog
Civilek: sorstárskapcsolatok és érdekképviselet
Túl kevesen ismerik a betegszervezeteket