Az onkológiai kezeléseken túl a hétköznapokban is támogatni kell a betegeket a rák legyőzéséért folytatott küzdelmükben. A betegek pszichoszociális segítésével foglalkozó Tűzmadár Alapítvány közösségi napot szervezett daganatos betegséggel küzdő emberek és családtagjaik számára.
A fővárosi Tűzmadár Ház Nemzeti Rákellenes Naphoz kapcsolódó rendezvényén mintegy hatvan a rákkal jelenleg küzdő, illetve a kórt jó eséllyel maga mögött tudó ember is részt vett. A közösségi nap elsősorban az életigenlésről szólt: a programot koncert és kiállításmegnyitó színesítette, egy rákbeteg asszony osztotta meg megküzdésének történetét sorstársaival, a megszólalások között dalok hangzottak el, a betegek szélnek eresztették léggömbökre írt kívánságaikat, majd a program közös körtánccal ért véget.
A Szent László Kórház Onkológiai Centruma mellett működő civil szolgáltatóközpont egy modell jellegű kezdeményezés, hogy az intézményben a gyógykezelésen túl a mindennapos életvitelben, a hétköznapi problémák megoldásában is segítséget nyújtsanak a betegeknek és a családoknak. Az alapítványi fenntartású Tűzmadár Ház nemcsak a kórház saját pácienseinek segít, hanem az országból máshonnan is fogadnak betegeket (miként az osztályon is sok vidéki beteget kezelnek). A pszichoszociális támogató civil központban gyógytornász, dietetikus, pszichológus áll ingyenesen a betegek rendelkezésére, ugyancsak díjmentesen szerveznek pszichológiai, életvezetési, kommunikációs és stresszoldó tréningeket, s rendszeresen hirdetnek meg bentlakásos táborokat is.
Kapcsolódó cikkek:
Tűzmadár Ház: gyógytorna, tréningek, közösség
Sorstársközösségek: osztoznak bajban és örömben