Az emlőrák gyakori betegség, a nők leggyakoribb rosszindulatú daganata, minden nyolcadik nő élete során valamikor emlőrákban betegszik meg (13%-os kockázat), emiatt a nők többsége retteg ettől a kórképtől.
Az emlőrákos megbetegedések száma, valamint az emlőrákos halálozás arányait lényegesen befolyásolják a földrajzi, faji, táplálkozási, szociális tényezők. A japán nők körében hatszor ritkább az emlőrák, mint az európaiaknál, ennek valószínű oka a serdülő lányok évekkel később kezdett menstruációja, valamint a soványabb testalkat, illetve a táplálkozásbeli különbség. Amíg Kínában 100 ezer asszonyra csak 4,3, addig Nyugat-Európában 26 emlőrákos halálozás jut. Míg a fejlődő országokban emelkedik az emlőrákos halálozások száma, addig a gazdaságilag fejlett országokban csökken. Világszerte több mint 1 millió az új megbetegedések száma évenként, és mintegy 400 ezer asszony hal bele a betegségbe, ami a világ összes halálozásának 1,6 százaléka. Az USA-ban 2007-ben több mint 240 ezer nő szervezetében mutattak ki emlődaganatot.
Magyarországon évente több mint 7 ezer új emlőrákos megbetegedést és több mint 2 ezer emlőrákos halálesetet regisztrálnak. A nők körében az összes daganatos halálozás mintegy 14 ezerre tehető évente, ennek 15 százaléka az emlőrák okozta halál. Az incidencia (gyakoriság) az életkorral növekszik: míg 35 éves korban 100 ezer nőből 30 betegszik meg, 55 éves korban már 150.